Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Pünkösd

2011.04.25
PÜNKÖSD

Pünkösd neve a görög pentekosztész ’ötvenedik’ szóból származik, ugyanis ez az ünnep a húsvétot követő ötvenedik napon kezdődik. Pünkösd a húsvét függvényében mozgó ünnep, május 10-e és június 13-a között. A magyar pünkösdi szokások a keresztény ünnephez kapcsolódnak ugyan, de mint az alábbi tiltó rendelkezések is bizonyítják, számos olyan szokás és hiedelem őrződött meg, melyek legfeljebb csak az elnevezésükben köthetők pünkösdhöz, például a csetneki zsinat határozata 1594-ben tiltotta a pünkösdi királyválasztást, táncot és játékokat. Az 1692-ből származó csíkkozmási tiltás így szólt: „Eleitől fogva régi időben is mindenkor tilalma volt a sátoros ünnepeken való táncolásnak, királynéasszony ültetésnek, mely pogányoktól maradott szokás ezután is tilalmas.” 1770-ben Tessedik Sámuel arról számolt be, hogy megszüntették a májusi fák bevitelét a templomba pünkösdkor, mert a gazdák legszebb gyümölcsfáikat láthatták ott kivagdosva. A tiltások jellegzetes pünkösdi szokásokra vonatkoznak: pünkösdi királyválasztás, pünkösdi királynéjárás, pünkösdi zöldágazás, májusfa, valamint pünkösdi mulatságok, táncok, játékok. A pünkösdi szokások történeti rétegeiről Dömötör Tekla és Bálint Sándor munkáiban olvashatunk bővebben

  PÜNKÖSDI KIRÁLY

 

A pünkösdi királyválasztásról a középkor óta vannak adataink. A 17. század végén és a 18. század elején a huszárezredekben „májuskirályt” választottak. A közmondás is ismert: „Rövid, mint a pünkösdi királyság.” A többnyire lóversennyel vagy más ügyességi próbával választott pünkösdi király hatalma egy évig tartott. A múlt századi szokásgyűjtemény részletesen közöl egy lovasversennyel történő pünkösdi királyválasztást a Dunántúlról. A győztest és lovát virágokkal és szomorúfűzágakkal borították be. „Egy évig azután őt nevezik pünkösdi királynak. Nem kell pedig hinni, hogy ez csak valami üres czím. Járnak emellé hatalmas kiváltságok. A pünkösdi király egy évig minden lakodalomba, ünnepélyre, mulatságra hivatalos, minden kocsmában ingyen rovása van, amit elfogyaszt, fizeti a község, lovát, marháját tartoznak a társai őrizni, s ha netán valami apró vétséget követne el, azért testi büntetéssel nem illetik. Ilyen nagy úr a pünkösdi király egy álló évig” 

A múlt századihoz hasonló módon választottak pünkösdi királyt Pusztaszemesen az 1940-es években. A győztest és lovát virággal borították. Végigvágtatott az utcán, utána tíz-húsz fős lovas kísérte. A lovak nyakán csengő csörgő volt, kanászostorral durrogtattak, rikongattak, kurjongattak. Salgótarjánban ugyancsak a második világháború idején a pünkösdi királyjelölteknek 5–6 kilométeres távon kellett lovagolniuk, fejükön félig telt borosüveggel táncolni úgy, hogy a teremben méterenként borosüvegek voltak letéve. Akinek sikerült, az lett a pünkösdi király, első a mulatságban, vezető a legénybíró-választásban.

Nádudvaron a lovasversenyt tekézés és birkózás egészítette ki. A versenyek győztese lett a pünkösdi király. A bálteremben letettek egy csokor pünkösdirózsát a padlóra, azon kellett áthajolnia, és a legények sorra rácsaptak a fenekére. Azután annyit ihatott, amennyit bírt. Majd a legényavatás következett, mely szintén veréssel járt. A legényavatás lényege az volt, hogy ettől kezdve udvarolhatott, járhatott kocsmába, bálba.

A Csallóközben, Szapon a pünkösdi királyválasztásról nincs adat, de pünkösd volt a legényavatás ideje: „Minden tizennyóc éves leginnek be köllött magát körösztötetnyi a leginyek közé; A legin fizetett 5–10 liter bort, ótán választott magának körösztepát. A körösztepa utánno megkörösztüte, leöntötte a fejit kevés borraa. Aki nem kírte, hogy leginnyé avassák nem mehetett a kocsmába” (Marczell 1985: 45).

A pünkösdi királyválasztásnak is – mint a legtöbb népszokásnak – van gyermekjáték-változata, az alábbit a Zemplén megyei Cigándon jegyezték le: A fiúgyerekek gallyakat dugdostak le a porba, két fiút befogtak lónak és hajtották a gallyak között és körül, miközben énekelték a „Mi van ma, mi van ma…” kezdetű jellegzetes pünkösdölő éneket.

A múlt századi adatok még szólnak pünkösdi király- és királynéválasztásról nagylányok és legények köréből: „A szokás mai gyakorlata, kétségtelenül már sok lényeges feledésével, mint az különösen a palócoknál Nógrád, Hont, Gömörben és Csallóközben kisebb nagyobb különbséggel divatozik, tudomásomra ebből áll: pünkösd napján, gyakrabban csupán pünkösdhétfőn az ifjúság a délutáni tánc és zene előtt választ maga közül, és pedig a legények külön egy királyt, s a leányok is egy királynőt, amaz az ünnepély feje és rendezője, emez dísze, az ünnepélyes öltözék, szalagok, kendők s virágkoszorú tétetik, kezükbe virágokkal díszesített királyi pálca adatik, olykor azonban ezt, a király által rendelt szolga viszi előttük; ehhez a leány arca fehér lepellel elkendőztetik, karjára virágokkal telt kosarat tűz, s ha az adandó ajándékok sokasága megkivánná, ilyeneket visznek utána kiválasztott szolgaleányai is; végre négy lehámozott fehér botocskára köttetik egy nagy piros tarka kendő négy vége, s mennyezetkint vitetik felettük négy leány által; az egészet kézenfogódzva kört alakított legények és leányok táncoló serege veszi körül, s megkezdik a táncot a falu kocsmája, a király v. királynő háza előtt, honnét a menet házról-házra folytattatik, minden ház előtt eljárják a körtáncot; mire a ház gazdasszonya kilép, széket téve a ház elé a király és királynőnek a kosarába ajándékot vetve, mi a kosárbóli virághintéssel viszonoztatik, a pünkösdi királyné arca lelepleztetik s az illető pünkösd ünnepére vonatkozó versek, kisérve többnyire a ház ura s asszonyára, kiktől az ajándékot vevék, alkalmazott szerencsekivánat s hálálkodással szavaltatnak el, vagy egyhangúan dudolgatnak, minek ismétlődő zárversei visszhangoztatása közt az egész csoport eljárja a kör- vagy tipegőtáncot”. A 20. században a pünkösdi király- és királynéválasztás már csak a gyerekek, kisebb lányok körében volt ismert. Ipolyi Arnold a múlt század közepén a leány és legény, valamint a gyerekek pünkösdi szokásának együttes meglétéről írt.

PÜNKÖSDI KIRÁLYNÉJÁRÁS, PÜNKÖSDÖLÉS

A házról házra járó pünkösdi szokásoknak két típusa különíthető el a 20. századi adatok, leírások alapján: az Alföldön és Északkelet-Magyarországon elterjedt pünkösdölés változatai, valamint a dunántúli pünkösdi királynéjárás, mely sokfelé még az 1960-as években is élő népszokás volt.

Az alföldi típus a szereplők számának, elnevezésének az alapján ugyancsak több változatba sorolható. Egyes vidékeken pünkösdi királynő a központi szereplő, aki ruhájával, díszeivel is kivált a többiek közül, másutt a lakodalmas menet analógiájára menyasszony, vőlegény, vőfély, koszorúslány szerepelt, s végül előfordult, hogy nem is választottak megkülönböztetett szereplőket.

Tarnamérán pünkösdi királyt és királynőt választottak. A lányok fehérbe öltöztek, a legények gyolcsinget, gyolcsgatyát vettek fel, árvalányhajas kalapban, kislajbiban mentek a lányok után. Táncoltak és énekeltek a házaknál. Pénzt és ennivalót kaptak, amit elosztottak, illetve közösen elfogyasztottak. Énekük:

Mi van ma, mi van
ma piros pünkösd napja.
Holnap lesz, holnap lesz,
a második napja.
Királyné pálcája.
szálljon a házára,
ha nem a házára,
az úr asztalára
 
Lányok ülnek a toronyba,
arany koszorúba.
Arra mennek a legények.
sárga sarkantyúba,
levenném a süvegemet,
annak örülnétek.
  Királyné pálcája,
szálljon a házára,
ha nem a házára,
az úr asztalára.
     (Papp L. gy. 1958)

A lakodalmas menet mintájára a pünkösdölés egyes változataiban menyasszony és vőlegény szerepelt, de volt, ahol csak a menyasszony vonult a kíséretével. Legtöbbszőr a „vőlegény” is lány volt. Galgahévízen az 1920-as években szűnt meg a szokás. Addig a lányok ünnepi öltözetben, a „menyasszony” fehér ruhában és kendőben, fején pártaszerű koszorúval, bal karján hímzett kendővel, jobb kezében virággal ment. A „vőlegény”, aki szintén lány volt, a bal füle mellé piros pünkösdirózsát tűzött. A „főnásznagy” kezében faragott vagy színes papírba csavart botra tűzött zászló volt. Mellette haladt a „kosaras”, aki az adományokat gyűjtötte. Kíséretül még 8–10 lány csatlakozhatott párosával, zászlósan vonultak. Énekük a következő volt:

Mi-mi-ma-ma, mi van ma, piros pünkösd napja,

Mi-mi-ma-ma, mi van ma, piros pünkösd napja,
holnap lészen, holnap lészen a második napja.
András, pajtás, jól megfogd lovadnak
bokrétás száját,
zabláját.
ne tipossa, ne tapossa a pünkösdi rózsát!
Adjon Isten lassú esőt,
mossa össze mind a kettőt!
Dicsértessék a Jézus Krisztus!

     (Galgahévíz, Pest m.; MNT II. 196. sz.)

  Az említett harmadik változatra példa a turai leírás, ahol a szokásnak nincsenek megkülönböztetett szereplői: Turán mise után a serdülőkorú lányok és fiúk ugráló tánclépésekkel mentek házról házra, a ház előtt karéjba állva énekeltek:

Máma van, máma van
Piros pünkösd napja.
Holnap lesz, holnap lesz
A második napja.
András, bokrétás jól megfogd
Lovadnak a zabláját,
Hogy ne tapossa, hogy ne tapossa
A pünkösdi rózsát.
 
Erre mentek a kisasszonyok
Szép gombos ruhába
Beleléptek véletlenül
Pünkösdi rózsába.
András, bokrétás jól megfogd
Lovadnak a zabláját
Hogy el ne tapossa
A pünkösdi rózsát.
     (Schram 1972: 73)

Észak-Bánátban egy vak koldusasszony járt alamizsnát gyűjteni pünkösdkor a jellegzetes énekkel 1915 táján . A mavagyonjárásnak, minimamázásnak nevezett szokás a Hortobágy környékén már az 1910–1920-as években szintén megszűnt.

Az alföldi, északkelet-magyarországi pünkösdölők szövegében csak területi egységenként találunk némi hasonlóságot. Sőt, ez sem mindenütt érvényes, mert az Ipoly menti falvakban az egymáshoz közel eső községekből is különböző változatokat jegyeztek le. A jellegzetes kezdősorokhoz: „Mi van ma…” kapcsolódhattak gyermekdalok, leányjátékszöveg-töredékek. Például:

A pünkösdi rózsa,
kihajlott az útra,
szedje föl a menyasszony,
kösse koszorúba.

vagy:

Lányok ülnek a toronyban,
gyöngyös koszorúban.
arra mennek a legények
sárga sarkantyúban.

A pünkösdi királynéjárás dunántúli változataiban a szereplők lányok voltak. A szokás lényege a következő: többnyire négy lány házról házra vezetett egy kisebbet, a pünkösdi királynét. A kislány fehér ruhát, fején virágkoszorút viselt, a karján pedig virágszirmokkal teli kosarat vitt. Házról házra jártak. A kis királynő feje fölé piros vagy piros mintás kendőt feszítettek ki baldachin módjára, vagy fátyollal borították be. Éneklés közben mozdulatlanul álltak, vagy lassan körbejárták a királynét. Az ének végeztével többnyire a következő mondóka kíséretében magasra emelték: „Ekkora legyen a kendtek kendere!” Gyakran háromszor is megismételték a felemelését.

Ha valaki nem szívesen látta őket, gyorsan leguggoltatták a kiskirálynőt, hogy a gazdasszonynak ne nőjön meg a kendere.

A Csallóközben felöltöztetett bábut hordoztak a pünkösdölők, melyet Dunaszerdahelyen és környékén magasra emeltek, mialatt így kiáltottak: „A kendtek kendere ilyen nagyra nőjön, ni!” Tojást, szalonnát, pénzt kaptak. Az ételeket az egyik háznál elfogyasztották. A szokás eredeti célja, a termékenységvarázslás azonban idővel értelmét vesztette. Az utóbbi években, mikor felemelték a kiskirálynőt, már így kiáltottak: „Ekkora legyen a kiskirályné!” A dunántúli változatokban, ahogy a kendervarázsló szerepe homályosult, úgy vált ez a szokás is ünnepköszöntő, adománykérő szokássá. Az öt kislányhoz csatlakozott a hatodik, a kosaras vagy cigányasszony. Nem vett részt a játékban, csak a végén lépett elő.

Néha szavakban is kifejezték kívánságukat:

Segélje a királynénkat,
Királyné asszonyunkat
Pár tojással, pár kaláccsal,
Pár katonaforintokkal!
     (Himod, Győr-Sopron m.; Tátrai Zs. gy. 1967).

A Győr-Sopron megyei falvakban a kendervarázsló mondóka helyett a kis királynőt nevettetni próbálták. A nevetési tilalomban ősi avatási próbát sejthetünk. Ilyenkor, ha nem nevetett, például azt mondták: „Nem fényes menyecske, hanem királyné!” Ha azonban elnevette magát, azt mondták: „megbüdösült a királyné, nyüves a királyné”.

Vas megyében a jellegzetes szövegváltozat az alábbi:

     Elhozta az isten, piros pünkösd napját,
Mi is meghordozzuk, királynéasszonykát,
Öreg embereknek csutora borockot,
Öreg asszonyoknak, kemence kalácsot,
Ifjú leányoknak rózsakoszorujok,
Ifjú legényeknek szegfübokrétájok,
Kisebb gyerekeknek porba való játszás.
Jácintus, jácintus, tarka tulipányos
Hintsetek virágot, az isten fiának,
Nem anyámtul lettem,
Rózsafán termettem,
Piros pünkösd napján,
Hajnalban születtem.
Akkor kendergyek legyen, hogy még az
esztergyát is megérgye!
     (Gyöngyösfalu, Vas m.; Tátrai Zs. gy. 1966)

  A pünkösdi énekszövegek között gyakran szerepel egyházi ének. „A pünkösdnek jeles napján, szentlélek isten küldötte…” kezdetű egyházi ének már az 1675-ös Canthus Catholiciben is „régi ének” jelzésű.

A népzenekutatók megállapítása szerint három jellegzetes pünkösdi dallam ismeretes. A Dunántúlon a „Pünkösdnek jeles napján…” egyházi népének és ehhez kapcsolódva vagy nélküle a gyermekdalszerű „Elhozta az isten…” kezdetű ének, míg a palóc vidékeken, az Alföldön is az ugyancsak gyermekdalszerű „Mi van ma, mi van ma…” kezdetű pünkösdi éneket ismerték (Kerényi 1982: 91–92).

A pünkösdi szövegekben feltűnnek személynevek: András és Szent Erzsébet. Az utóbbira példa az alábbi adománykérő szöveg: „Hugom édes hugom, Szent Erzsébet asszony, Ha váltságos volnék vagy egy pár tojással, vagy egy pár garassal” (Csipkerek, Vas m.). A kutatás feltételezése szerint András II. Endre királlyal azonosítható, Szent Erzsébet pedig a rózsacsodával kapcsolatos legendája miatt került a pünkösdi szövegekbe, miután a pünkösd közismert jelképe a pünkösdirózsa (Dömötör T. 1964a: 129–131).

ZÖLD ÁG, ZÖLDÁGHORDÁS, MÁJFA

Pünkösdkor különféle magyarázatokkal a házakra, kerítésekre, istállókra zöld ágat tűznek. Általában a gonosz, rossz szellemek elhárításával magyarázzák vagy egyszerűen az ünnep jelképezésével, néhol pedig a lányos ház jeleként értelmezik. Zöldágként nyírfaágat, gyümölcsfaágat, leggyakrabban bodzát tűztek ki, a Dunántúlon Szent György-napkor, az ország többi részén pünkösdkor.

Martonoson pünkösd reggelére a házakat bodzaággal és pünkösdirózsával díszítették a század elején. Szajánban az ablakba, kapura tették és a pünkösd jelének tartották. Tiszaszigeten az ablakhoz, ablakpárkányhoz tűzték a bodzaágakat, ahol lány lakott. A századfordulón Dávodon azért tűztek pünkösdkor bodzát az ablakba, hogy a boszorkányok be ne mehessenek rajta.

A zöldághordás pünkösdhöz kötődött egyes falvakban. Például Somogy megyéből a Magyar Népzene Tára két változatot is közöl. A szöveg is utal az ünnepre a nagycsepelyi változatban:

Jöjj átú, jöjj átú, te szép aranybúza,

Jöjj átú, jöjj átú, te szép aranybúza,
ma vagyon, ma vagyon pünkösd első napja,
holnap lesz, holnap lesz a második napja.
A mi utcánk aranyos, a tietek tik sz.ros

 

  A Zemplén megyei Pányokon a pünkösdi zöldágjárást fendijózásnak nevezték. Énekelve mentek ki a közeli erdőre, ahol gallyakat törtek, visszajövet a falu utcáin eldobálták. A lányok összefogódzva vonultak végig, két lány kaput tartó keze alatt:

Bujj, bujj zöldág, zöld levelecske,
Nyitva van az aranykapu, hadd bujjatok rajta.
Nyisd ki rózsám kapudat, kapudat,
Hadd kerüljem váradat, váradat,
Szita, szita péntek,
Szomorú csütörtök,
Dob szerda.
 
Haj fendi, fendi, fendi jó
Cinegemadár gönci jó.
Vagy életem vagy halálom,
Vagy tetőled el kell válnom,
Édesem, kedvesem.
     (Tátrai 1984: 252)

Mint a zöld ág változata, a májusfa a pünkösdi ünnepeken is fontos szerepet kapott. Egyes vidékeinken ilyenkor állították a májusfát, míg ott, ahol május elseje volt a felállítás hagyományosan megszabott ideje, az ünnepélyes kidöntésére került sor pünkösdkor. Galgamácsán például pünkösd szombatján mentek a legények a fáért az erdőbe, aznap este hordták szét. Többek között a Zempléni-hegyvidék falvaiban is pünkösdkor állítják a májusfát. A pünkösdi májusfának a fiatalok mulatságával kapcsolatos két jellegzetes példája a csallóközi vámkerék és a szabadszállási jádzófa.

A Csallóközben szokás volt a vámkerékállítás. 15 méter magas rúdra kocsikereket tettek, feldíszítették szalagokkal, borosüvegekkel. Az erre az alkalomra kinevezett bíró vagy csősz a párokat elfogta, és a lányokkal bírságot fizettetett. A mulatságot is a lányok rendezték, vám nélkül senki sem mehetett a kocsmába. A pénzt közösen mulatták el, úgy vélték, a bőséges evés-ivás a természetet is bőségre készteti.

Szabadszálláson pünkösd szombatján állították fel a májfát, a jádzófát. A lányok csináltak a másnapi labdázáshoz labdát. A legények díszítették fel a fát azokkal a kendőkkel, amit a lányoktól kaptak. Pünkösdvasárnap kitáncolták a fát, hétfőn pedig bált rendeztek.

TÁNCMULATSÁGOK

A magyar nyelvterületen mindenütt kedvelték a pünkösdi bálokat. Kalotaszegen például nem ismerték a pünkösdi királyválasztás, pünkösdi királynéjárás szokását. A fiatalságnak mégis jeles ünnepe volt, mert háromnapos táncot rendeztek ilyenkor. A múlt századi adatok szerint a pünkösdi táncmulatságok összefüggésben voltak a pünkösdi királyválasztással. A Nyitra megyei falvakban a májusfaállítás szokása is a pünkösdi királyválasztással kapcsolódott össze. A szomorú pünkösdi király vezetésével jártak a legények adományt gyűjteni, amit azután elmulattak. A múlt századi leírás  szerint a „szomorú királyt” a kocsmában választották meg a legények. „A »szomorú király« kinek kötelessége, szomorú, komoly képet vágni – ha elneveti magát pár itcze bor vételére büntettetik, mit a legények a pünkösdi királyság után, a falut bejárván vigan elköltenek” .

PÁRVÁLASZTÓ, UDVARLÓ SZOKÁSOK

Udvarlással, párválasztással kapcsolatos szokások is kapcsolódnak pünkösdhöz. Például a sárközi Szeremlén ilyenkor volt a pünkösdi ladikázás. Az udvarló legény szerelmi ajándékként díszes evezőt adott a választott lánynak. Zöld ágakkal feldíszített csónakon pünkösd másnapján ladikáztak a fiatalok.

„Topolyán a frissebb lányok búzavirágot, pipacsot hoztak a határból, s koszorút fontak belőle. Versenyeztek, hogy ki készül el hamarább, a buzgóbbak még két órakor felkeltek. Az volt a virtus, ha megelőzhették a szomszédokat. Egy-egy legényt is lehetett látni, ugyanis pünkösd hajnalán annak a lánynak az ablakába kellett csempésznie a pünkösdi rózsát, akinek udvarolni szeretett volna, s cserébe el kellett lopni a lány búzavirágból font koszorúját” .

Míg a fehérvasárnaphoz kapcsolódó mátkálás, komálás az egyneműek barátságkötését szolgálta, addig a pünkösdi mátkatálküldés a párválasztásban játszott fontos szerepet. Erről múlt századi leírás számol be. Egerben 8–10 éves kislány ünnepi ruhában, fején koszorúval vitte a tálat, melynek közepén koszorúra font kalács és egy üveg bor volt kendővel letakarva. A legény küldte a választott lányhoz, s ha tetszett a lánynak a legény, hasonló tállal viszonozta. A küldöncöt néhány krajcárral jutalmazták .

TÖRÖKBASÁZÁS, BORZAKIRÁLY, RABJÁRÁS

Az országszerte ismert szokások mellett voltak szűkebb területen ismert pünkösdi szokások is. Nyugat-Magyarország egyes vidékein, így Sopron megyében egy iskolásfiút törökbasának öltöztettek a társai. Szalmával, pelyvával tömték ki a nadrágját, testének felső részét gallyakkal, virágokkal borították be. A zöld ágakra még csengőt is tettek. A törökbasát két társa kísérte házról házra. Az udvaron pálcával ütötték, hogy ugráljon. A házbeliek pénzt és tojást adtak nekik. A szokáshoz törökkel kapcsolatos mondai hagyomány is fűződik . Ugyancsak Győr-Sopron megyei községből ismerjük az ún. borzakirályt. Egyházasfalun bodzából készítettek számára harangszerű köpenyt, őt is mondóka kíséretében vitték a társai házról házra.

Győr-Sopron megyei szokás az ún. pünkösdi rabjárás is. A pünkösdölő lányok után mentek a lábuknál összeláncolt fiúk „Segéljék ezeket a szegény katonarabokat!” adománykéréssel.

E szokások feltehetően nyugat-európai hatásra a közvetlen szomszédságból származnak, ugyanakkor helyi elemekkel keveredtek.

  PÁSZTOROK MEGAJÁNDÉKOZÁSA

 

A gazdasági jellegű szokások közül pünkösdhöz fűződik sokfelé a pásztorok megajándékozása. A helyi szokásoknak megfelelően bizonyos ünnepélyes formák közt a pásztorok bort és kalácsot szoktak kapni a gazdáktól a kihajtott állatok számának megfelelő mértékben. Például Túrkevén pünkösd reggelén a csordással ment a felesége vagy a gyereke. Amikor a gazdák hallották, hogy dudál, kivitték a kapuba a fonott kalácsot és itallal is kínálták. A pásztor boldog pünkösdi ünnepet kívánt. Tiszalökön pedig, mikor a gazdasszony kihajtotta reggel a csordára a tehenet, kalácsot, bélest vitt a legelőre. A csordás felesége az ajándéknak külön lepedőt terített. A kondásnak a kapuba adták az ajándékot . Hajdúböszörményben a legjelentősebb ajándékozási nap pünkösd volt. Ilyenkor minden pásztor, a gulyás, csikós, csordás, juhász és kondás kapott ajándékba kalácsot, 1 liter bort .

PÜNKÖSDI HIEDELMEK

Pünkösddel kapcsolatos időjárás- és termésjóslásra is van példa. Gyimes-völgyben úgy tartották, ha ilyenkor esik, akkor jó termés várható. Baranyában, Palicson is mondják: „Ha pünkösdkor szép az idő, sok bor lesz.” Az eső azonban nem kívánatos, mert a „pünkösdi eső ritkán hoz jót” .

Magyar nyelvterületen nincs a pünkösdnek boszorkányos jellege, mint a szláv néphagyományban. A keleti szlávoknál jellegzetes az ünnep kapcsolata a vízzel. Erre csak szórványos adataink vannak, például Szegeden egykor a lányok nemcsak nagypénteken, nagyszombaton, hanem pünkösdkor is megfürödtek a Tiszában. A pünkösdi harmattal kapcsolatosan is élt az a hit, hogy gyógyító-, varázsereje van. Turán pünkösdkor harmatot szedtek, amit a szembaj ellen tartottak foganatosnak. A zsebkendőbe szedett harmatot pedig a szeplő ellenszerének. Turán a falon függő szentkép elé virágokat is tesznek, például vadbodzát, ha valaki beteg, ebből főznek neki teát.

Mint minden nagy ünnepen, ilyenkor is tiltották az állatok befogását és a kenyérsütést is.

ÚRNAPJA

A pünkösd utáni második hét csütörtökje. Az e napon tartott körmeneteknél ún. úrnapi sátrakat készítettek az oltárak fölé a falu különböző pontjain, újabban csak a templom körül. Az úrnapi sátrakat zöld gallyakkal, virágokkal díszítik. Az úrnapi sátrak díszítményeit mint szentelt növényeket később mágikus célra használták – a földművelésben, állattartásban, sőt az ember- és állatgyógyításban.

Medvesalján is általános vélekedés szerint az úrnapi gallyak a káposzta közé szúrva elűzik a bogarakat. Csallóközben az úrnapi sátorból vitt faágat a kertben a vetemények közé szúrták, hogy megvédjék a növényeket a férgektől. Andrásfalván az úrnapi koszorút az istállóba tették, hogy az állatok egészségesek maradjanak. Úrnapi sással füstölték meg a rúgós tehenet Nagyivánban. Csépán a szemmel vert baromfi, aprójószág gyógyítására is használták a sátorfüvet. Tiszaörsön a hiedelem szerint úrnapi kakukkfűvel kell a tejesköcsögöket kimosni, hogy el ne vigyék a tehén hasznát. Az Ipoly mentén is az  úrnapi kakukkfűvel mosták ki a tejesköcsögöket. Zagyvarékason a tehén tőgyét füstölték a sátorfűvel.

A földeákiak az úrnapi sátorból hozott füvet a háztető alá vagy a gerendára tették, hogy a villám ne csapjon a házba.

Fontos szerepet tulajdonítottak az úrnapi növényeknek az embergyógyításban, rontás elhárításában is. Például az Ipoly menti falvakban az úrnapi kakukkfűből főztek teát köhögés ellen. Kókán az úrnapi virág szirmából főzött teát torokgyulladás, kéz- és lábfájás, szemgyulladás ellen is hasznosnak tartották. Nagyivánban az úrnapi füveket a betegségek gyógyítására használták: „Ha a kisgyerek rontásban volt, akkor azt az úrnapi sást és pókhálót tették a parázsra és ezzel megfüstölték” . Jászdózsán szemverés ellen az úrnapi sátor virágaiból, leveleiből tettek a kisgyermek fürdővizébe.

Más jósló, varázsló hiedelmek is fűződtek az úrnaphoz. Egyházasbáston, Medvesalján az asszonyok azért őrizték az úrnapi sátrakat, nehogy a virágból más falubeli lányos anya elvigyen, mert elvinné a helybeli lányok szerencséjét, és a másik falu lányai mennének előbb férjhez. Úrnapja ünnep volt, amikor nem hajtották ki az állatokat, a mezőn sem lehetett dolgozni. A hiedelem szerint az úrnapkor sütött kenyér kővé válna.

Időjárásjóslás is fűződik úrnaphoz. A kunmadarasiak szerint a napos idő bő termést jelez, Jászdózsán pedig tiszta idő esetén sok szénát reméltek.