Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


adventi népi játékok

2010.11.23
KARÁCSONYI KÁNTÁLÁS

A karácsonyi, többnyire énekes, esetleg verses köszöntőt általában kántálásnak nevezték, de néhol kóringyálás, pászlizás, mendikálás, angyali vigasság néven emlegették.

A köszöntők karácsonyi énekeket énekelve járták végig a falut. Engedélykérés után az ablak alatt vagy a házban énekeltek egy vagy több éneket. Ezután valamilyen ajándékot kaptak, melyet megköszönve mentek tovább. Különböző korcsoportok jártak köszönteni, kántálni, általában délben kezdtek járni a gyerekek, majd délután a fiatalok és késő este a házas emberek. Újabban sok helyen már csak a cigányok járnak kántálni alamizsnagyűjtés céljából.

A kántáló énekek közül a legrégebbi réteghez tartozik a „Csordapásztorok...” kezdetű, melynek első ismert alakja a Cantus Catholici 1651-es egyházi énekgyűjteményben is szerepel. Az ismertebb énekek közül ugyancsak ebben a gyűjteményben jelentek meg a „Mennyből jövök tihozzátok...” és a „Betlehem, betlehem a te határidban...” kezdetű énekek is. Kedveltek a „Mennyből az angyal...” és a „Pásztorok keljünk fel...” kezdősorú karácsonyi énekek, melyek 18. századi énekeskönyvekben szerepelnek már.

Egy falun belül is különböző lehetett a kántálók repertoárja. A karácsonyi énekekhez jókívánságokat tolmácsoló versek és adománykérő rigmusok is kapcsolódhattak.

A kántálás szokásának hallatlanul gazdag anyagából idézünk néhány helyi példát.

Szeged környékén advent estéin jártak ketten-hárman a gyerekek házról házra. Megkérdezték: „Szabad-e kántálni?”, vagy „Dícsértessék a Jézus Krisztus, möghallgatik-e az angyali vigasságot?” Engedély után elkezdik:

     Avé Marija,
Gracija pléna!
Így üdvözlé Máriját
Krisztusnak választott anyját.
 
Együttünk mink kántálni, kántálni,
Nem köl münket bántani, bántani.
Aggyanak egy darab kóbászt
Mink is husztunk fülit, farkát.
Eregy szógáló nézd mög azt a pujkát
Nem vákta é el a gujány a nyakát?
Hallom hogy zörgetik a kúcsot, pézt akarnak anni
Ha huszast annak e se fogjuk vönni.
  

A dél-nyírségi falvakban 5–10 gyerek áll össze egy csoportba. December 24-én délben kezdik. Egyházi karácsonyi énekeket énekelnek, a „Csordapásztorok midőn betlehembe...”, „Mennyből az angyal...”, „Pásztorok, pásztorok...” kezdetűeket. Mielőtt megkapják az adományt, esetleg a következő verset mondják:

     Én kis morzsa gyenge rózsa,
Nem jártam még iskolába,
Mégis tudom azt a verset,
Kis Jézuska ma született
Jászolba.
   

A kántálásért a gyerekek, fiúk, lányok régen diót, almát, bélest, perecet, madár alakú kalácsot kaptak, amit tarisznyába, zsákba gyűjtöttek. Az utóbbi időben pénzt is kapnak. Szénát szórtak az ablak alá, hogy a gyerekek azon kántáljanak. Ezt a szénát azután a tyúkólba vitték, hogy a tyúkok jobban tojjanak.

  Kántálni jártak a fiatalok, sőt házasok is, de ez utóbbiak késő este.

Az Ipoly menti falvakban a gyerekek jártak kántálni az ablakok alá. Kelenyén a hatvanas években már csak a rokonok, szomszédok ablaka alá mentek, másutt meg egy darabig még cigánygyerekek jártak. Kalácsot, aszalt szilvát kaptak a háziaktól. Az ének után tréfás párbeszéd zajlott le a háziak és a gyerekek között, például Pereszlényben:

– Hányan vattok?
– Hatan.
– No hát annyifelé szalaggyatok!

Kelenyén a kántálók a „Mennyből az angyal...” kezdetű éneket énekelték, a kisebbek pedig a következőt:

Mikor én kis gyermecske vótam,
Juhok után jártam,
Egy piros almácskát találtam,
Aszt is az istenkének szántam,
Szájjon erre a házra
Az Isten áldása,
Dícsértessék a Jézus Krisztus!

Ipolynagyfalun a kisebbek verse az alábbi volt:

Én kicsike vagyok,
A fogajim nagyok,
Megtöröm a diót,
Csak sokat aggyatok!
  

Erdélyben és a bukovinai székelyek között is kedvelt karácsonyi kántáló ének a „Paradicsom közepibe...” kezdetű. Szépkenyerűszentmártonban a gyerekek három óra tájban mennek kántálni, a felnőttek este hattól éjfélig. A gyerekek az ablak alatt kint énekelnek, a felnőtteket, ha kint is énekeltek, behívják és megkínálják. Az ének előtt beköszöntőt mondanak. A gyerekek az alábbit:

Áldom, magasztalom seregeknek urát,
hogy megadta élnünk ez karácsony napját.
Áldjo meg az Isten e háznak gazdáját,
kedves gazdasszonyát és minden családját!
Boldog karácsonyi ünnepeket kivánunk.

A felnőttek pedig a következőket mondják:

Adjon isten sokakat,
sok karácsony napokat,
búzát, bort eleget,
az üvegnek feneket,
  hogy ihassunk eleget,
biket, bakot, barackot,
szőrőstökű malacot.
Boldog karácsonyi ünnepeket kívánunk!

Az énekük az alábbi

1. Paradicsom közepibe

1. Paradicsom közepibe
aranyszőnyeg leteritve.

2. Rengő bőcső rejá tíve,
benne fekszik az Úr Jézus.

3. Az Úr Jézus Isten Fija,
jobb kezébe aranyalma.
     4. Bal këzibe aranyvessző,
fël-fëlhajtja, mëgzúdítja.
 
5. Zúg az erdő, cseng a mező,
a madarak fütyeregnek.
 
6. Az angyalok énekelnek,
az emberek innepelnek.
 
7. Nem láttam én szebb gyümölcsfát,
mint a Jézus keresztfáját.
 
8. Piros vérrel virágozik,
Szentlélekkel gyümölcsözik.
   

A kánták, karácsonyi rigmusok néha csak a várt adományról szólnak. Andódról való a közismert ének alábbi változata:

     Kiskarácsony, nagykarácsony,
Kisült-e már a kalácsom,
Ha kisült már, adják ide,
Mer én azér gyüttem ide,
Ha nem sült ki én nem várom,
Mert igen fázik a lábom.
 

Az erdélyi falvakban karácsonykor többnapos tánc volt, melynek az ünnepélyes bevezetését jelentette a kántálás, majd folytatódott az Istvánok, Jánosok köszöntésével, a névnapi kántálással.

Kalotaszeg-szerte karácsonykor négynapos tánc volt. Karácsony szombatján (dec. 24-én), december 25–26-án és aprószentek napján, december 28-án. Karácsony szombatján kántálással kezdődött az ünnep. Első nap reggelén az istentisztelet után már megkezdődött a tánc a templom előtt és a lányhívogatás. Az erre a feladatra választott legények sorra meghívták a lányokat. Első ünnep délutánján kezdődött a régen négy-, újabban háromnapos tánc. 25–26-ra és 26–27-re virradó éjszaka járnak Kalotaszeg falvaiban Istvánt és Jánost köszönteni. Aprószentek napján zárult azután a zenészek hazakísérésével a karácsonyi ünnep. Magyarózdon az ünnep első napján a falu muzsikusai zenés kántálóval járták végig a falut, kalácsot gyűjtöttek. A legények pedig a lányos házaktól gyűjtötték a pecsenyét, kolbászt a karácsonyi mulatságra, a táncházba. Karácsony másodnapjától kezdődött a tánc. A lányok ilyenkor adták a legények kalapjára a bokrétát. Külön tánca volt a gyermekeknek, a gyermektánc, amit csak karácsonykor engedélyeztek.

BETLEHEMEZÉS

A legnépszerűbb karácsonyi szokás a magyar nyelvterületen a betlehemezés volt. Nagyobb előkészületet, betanulást igénylő dramatikus játék, melynek több táji típusa is kialakult. A játéknak általában több szereplője van. Egyes változataiban bábok is szerepelnek, ez az ún. bábtáncoltató betlehemezés. A betlehemezés fő kelléke a jászol vagy templom alakú betlehem. A betlehemezés főbb jelenetei lehetnek az ún. szálláskeresés: József és Mária szállást keresnek, de nem fogadják be őket, a király, gazdag ember, vagy a kovács végül az istállóba küldi őket. A következő jelenetben az angyal a pásztorokat Betlehembe vezeti. Költögeti a mezőn alvó pásztorokat, akik azután ajándékaikkal az újszülött Jézushoz mennek. A betlehemezés része lehet az ún. Heródes játék is. Ebben a jelenetben a napkeleti bölcsek találkoznak Heródessel, majd az angyallal, aki figyelmezteti a bölcseket, hogy kerüljék el Heródest. A napkeleti bölcsek látogatását mutatja be Jézusnál, és Heródes haragját, esetleg a betlehemi gyermekgyilkosságról is szól.

A betlehemezés fontos részét képezi a pásztorok évődése az öreg és süket pásztorral. A betlehemezés egyes jeleneteit gyakran önállósulva, külön szokásként adták elő. Így például a szálláskeresést az advent időszakában, a Heródes-jelenetet vízkeresztkor. Gyakran jártak házról házra csak a pásztorok tréfás jelenetével. A Magyar Népzene Tára a betlehemes játékokat négy fő típusba sorolta: I. erdélyi, II. alföldi és felső-tiszai, III. dunántúli, IV. felföldi. Az erdélyi típusban az angyalon, pásztorokon kívül szerepel Szűz Mária, Szent József, a király szolgája. Ebben a változatban jellegzetes jelenet a szálláskeresés. Az alföldi és felső-tiszai típusban az angyalokon, pásztorokon kívül betyár vagy huszár szerepel. Jellegzetes része a cselekménynek a perselyezés. A dunántúli változatokban a pásztorok jelenete a játék központi része. A felföldi típusban az angyalon, pásztorokon kívül a Gubónak, Jakabnak, Kecskésnek nevezett figura tűnik fel.

Az erdélyi típus előadása különösen nagy előkészületet, betanulást igényelt. A szereplők feladatuknak megfelelő jelmezeket viseltek. Felnőtt férfiak játszották, kivéve az angyal és Mária szerepét, amit jó hangú gyerekre bíztak.

Az andrásfalvi betlehemesek bekéredzkedés után karácsonyi éneket énekelnek, majd a szálláskeresés történetét. Ezután a Király behozza a betlehemet és beköszöntő verset mond. Utána lép be József, és párbeszéddel, énekkel folytatódik a szálláskeresés története. E jelenet után következik a pásztorok ébresztése, ajándékvitele, az Öreg csobánnal folytatott párbeszéde. A pásztorok énekelnek, táncra kerekednek, majd célzásokat tesznek az adományra. Végül énekkel távoznak:

     Serkenj, lelkem, mély álmodból, vigyázz magadra
Mert ma urad jött a világra, szép váltságodra.
Drága kincset hoz magával orvoslásodra.
   

Az alföldi típus egyik változata a konyári betlehemezés. A szereplői: Heródes, juhász, öreg juhász, betyár és az angyalok. A Heródest alakító legény kér bebocsátást. Együtt éneklik a „Mennyből az angyal” kezdetű karácsonyi dalt, majd a betyár bemutatkozása következik. A játék a pásztorok ébresztésével, az ajándékvitellel, a pásztorok évődésével folytatódik. Búcsúzó ének és áldáskívánások után távoznak. A betyár versének részletében emlegeti a perselyt.

A dunántúli változatban a szereplők gyakran antikizáló neveket viselnek, például a nagymizdói (Vas m.) változatban Titeris, Maksus a két pásztor, a harmadik, az öreg neve Koredob. Rajtuk kívül még egy szereplője van a betlehemesnek, az Angyal. A pásztorjelenet után közösen éneklik az adománykérést:

1. Ó, ó, ó, háromesztendős tokló,

1. Ó, ó, ó, háromesztendős tokló,
vöröshajma, egy kis só a bográcsban volna jó,
ó, ó, ó!
  2. I, i, i,
az kalács mindennapi.
Hogyha adna valaki,
úgy lehetne jólakni,
i, i, i.
 
3. É, é, é.
egy korsó bor emellé.
Torkainkat megkenné,
nem lehetne jobb enné,
é, é, é.
 
4. A, a, a,
kolbász ide, szalonna,
Pásztoroknak jó volna,
gazdasszony ha anna,
jó volna!
 

A felföldi típus változatai az Ipoly mentiek. Az Ipoly menti falvakban mindenütt szokás volt a betlehemezés, ma azonban már csak töredékesen emlékeznek vissza rá. Kelenyén és Ipolyfödémesen még a hatvanas években is betlehemeztek a cigányok, de ez már egy leegyszerűsödött változat volt. Az Alsó-Ipoly menti betlehemezésnek 5 szereplője volt. A KubóKubót kivéve – bementek a házba, meggyújtottak két gyertyát a betlehem előtt. Karácsonyi énekeket énekeltek, a csörgősbottal adva meg az ütemet. A karácsonyi ének után kiszóltak a Kubónak, akivel megkezdődött a tréfás párbeszéd: tréfás, nevettető bojtárnak öltözött figura. Szakállas volt, kifordított báránybőr kucsmát viselt és ködmönfélét, vállán hátizsákot, kezében botot. A többiek fehér rojtos, bő szárú gatyában, piros szalaggal átkötött ingben mentek, a fejükön papírból készült püspöksüveg, a kezükben csörgősbot volt. A betlehemvivő nyakszíjon hordta a betlehemet. Engedélykérés után – a

Vezető: – Kubó! Voltál Betlehembe?

  Kubó: – Hol a tehenbe?

Vezető: – Kubó tudsz keresztet vetni?

Kubó: – Mit kereket vetni? (próbálgatja a kerékvetést).

Ipolyvarbón karácsonynap előestéjén járt a két angyal, öregapó, és aki a betlehemet vitte. Csizmában voltak, kifordított báránybőr sapkát viseltek. A betlehemet deszkából készítették. A jászol mellé szalmát is tettek, s a betlehemet szentképekkel díszítették. Engedélykérés után az alábbi köszöntőt mondták:

Egy nagy vigaságos örömöt hirdetek,
Mer a Krisztus Jézus szűztől született.
Mennyei királyunk köztünk megjelenik,
Aki jövendöltetik.

Majd a közismert „Pásztorok keljünk fel...” kezdetű éneket énekelték. Tréfás párbeszédre is sor került, a szobába szólították az öreget:

– No, gyűjj be te öreg!

– Jaj fijajim de nagy finyességet látok!

– Betlehem az öregapó!

– Be-he-he?

– Nem be-he-he, Betlehem!

Végül adománykérő éneket énekeltek:

Kolbász, odal, szalonna,
Pásztoroknak jó vóna.
Ó, ó, ó, É, é, é,
A kenyér mindennapi,
A kalács csak ünnepi,
Úgy lehetnye jóllaknyi,
Hotyha anna valaki.
 
Ó, ó, ó, háromesztendős toklyó,
A bográcsba vóna jó,
Abba vóna hagyma, só,
É, é, é, ety kulacs bor amellé.
Kolbász, oldal szalonna,
Pásztoroknak jó vóna.
É, é, é, a kenyér mindennapi.

Kolbászt, szalonnát, kalácsot kaptak, majd boldog ünnepeket kívánva mentek tovább

A betlehemezés változata a bábtáncoltató betlehemezés, mely a Balaton környékén, a Felső-Tisza-vidéken és Esztergom környékén, de szórványosan másutt is előfordul. A templom vagy jászol alakú betlehemben mozgatják az angyalt, ördögöt, Heródest, pásztorokat, halált, adománygyűjtőt stb. megjelenítő figurákat.

A betlehemezésből kivált jeleneteket is főként advent és karácsony idején játszották el. Egyik változatát bölcsőskének, bölcsőjárásnak nevezik. Szereplői – egy fiú kivételével,aki József szerepét játssza – mind lányok. A Máriát alakító lány bölcsőt visz magával. Pereszlényben (Hont m.) az alábbi éneket énekelték:

1. Midőn a Szűz bepólyázza gyermekét, gyermekét,

1. Midőn a Szűz bepólyázza gyermekét, gyermekét,
örömében így kezdé el énekét, énekét:
     2. – Ó, én szerelmes magzatom,
buj-buj-buj, buj-buj-buj,
aludj, szívemnek öröme,
csuj-csuj-csuj, csuj-csuj-csuj!
 
3. – Nem alhatok, édesanyám,
jaj-jaj-jaj, jaj-jaj-jaj,
mert érkezett a szívemre
baj-baj-baj, baj-baj-baj.
 
4. – Mi bajod hát, ó gyönyörü
Jézusom, Jézusom?
Mondd meg nekem, te anyádnak,
Krisztusom, Krisztusom!
 
5. – Látod, anyám, az egeket
elhagytam, elhagytam,
és egy rongyos istállóba
szállottam, szállottam.
   

A bölcsőjárás a szálláskeresés-jelenet változata.

A szálláskeresés mint a paraszti ájtatosság egyik megnyilvánulása Szentcsalád-járás néven ismert a magyar nyelvterületen. Karácsony előtt kilenc napon át általában egymáshoz közel lakó család viszi egymáshoz a szentképet vagy szobrot. Énekelnek, imádkoznak, és másnap reggelig a háznál hagyják a képet vagy a szobrot. Jellegzetes énekük első versszaka:

1. Szállást keres a szent család, de senki sincs, ki helyet ád.

1. Szállást keres a szent család, de senki sincs, ki helyet ád.
Nincsen, aki befogadja őt, ki égnek s földnek Ura.

   

A betlehemezésből önállósult pásztorjelenet dunántúli változatára példa a vasszilvágyi pásztorozás. Az 1960-as évek végén egy szegényebb, többgyerekes család három, tíz éven felüli fiaiból kerültek ki a szokás szereplői. Rossz ruhákat, bundát vettek magukra. Engedélyt kértek a háziaktól, hogy lehet-e pásztorozni. Ha megkapták, az egyikük bement és elkezdte:

Hopp taljás jó estét kedves házigazda,
Tericcse asztalát fehér abroszával.
Nem tuggya miféle pásztorok lepik meg a házát.
Hű posztor a helyem!

Bemegy a második:

Hopp taljás jó estét kedves házigazda
Hol az a szitykes, szutykos szolgáló leánya?
Később jöttem vóna, kurugla már egybeégett vóna!
Hű posztor a helyem!

Végül bemegy a harmadik is:

Hopp taljás jóestét kedves házigazda
Akkorát zikkentem, zökkentem a kentek ajtajába,
Ha hat mázsa lelkem lett vóna még az is kipottyant vóna.
Hű posztor a helyem!

Ezután együtt énekelték:

Elaluttunk az erdőbe,
Üzenet jött a fülünkbe,
A madarak énekeltek,
A vadak meg zengedeztek,
Hideg télbe, meleg nyárba.
  Köpüljünk a Jézuskának tejecskét, vajacskát.
Főzzünk neki lisztecskét, darakását.
Jobb ez a gazda, mint a másik
Jól tartott bennünket
Sonkával, szalonnával,
Sonka, kolbász, szalonna,
pásztoroknak jó volna,
ha a gazda nyújtana,
Egy icce bor melléje,
Pásztoroknak köllene.
ha a gazda töltene.

Ezután boldog karácsonyi ünnepeket kívánva az adományok átvétele után továbbmentek

Lukácsházán a pásztorok tréfás álmaikkal szórakoztatták a hallgatóságot:

– Hű pajtás mit álmottál?

– Mit álmottam? Azt álmottam, akkora szunyogot láttam, hogy két betyár vitte vasdurungon és a hátsó kérdezte az elsőtől: Komám megvagy? (Tátrai Zs. gy. 1966).

OSTYAHORDÁS

Többnyire karácsony böjtjén vagy néhány nappal előtte a kántortanító az iskolás gyerekekkel minden családnak megfelelő számú ostyát küldött. Ennek fejében a családok a tanító számára lisztet, babot, tojást, kolbászt, hurkát stb. adtak. Az ostya a karácsonyi vacsora fontos része volt, melyet sok helyen mézzel, borssal, fokhagymával együtt ettek, sőt az állatoknak is adták egészségvarázsló céllal.

Az Ipoly menti falvakban legtovább élő népszokás volt a karácsonyi ostyahordás. A negyvenes években a kántortanító megsüttette vagy megsütötte az ostyát, a gyerekekkel szétküldözgette, amiért cserébe lisztet, babot, kolbászt és más élelmet kapott. Pereszlényben az ostyahordók az alábbi köszöntővel vitték az ostyát:

     Ádám első atyánk dicső szent ünnepét,
Akik megélhették karácsony szent bőjtjét
Élhessék vígan Krisztus születését!
E kis ajándékot hosztam szeretettel.
Igaz becsülettel,
Ahogy a kis Jézusnak vitték a báránykát,
Mi is azonképp horgyuk a szent ostyát.
Kedves tanítónknak ő engedelméből
Kivánunk mi békét tiszta szívünkből.
 
1

A gyerekek pénzt vagy cukorkát kaptak. Az Ipolyhídvégi köszöntő így hangzott:

Mikor az úr Jézus világra született,
Először is mihozzánk hasonló gyerek lett,
Mint mennyei mester tanított sok jóra,
Most az ostyaszínbe testét nekünk aggya.
 
Hozták a pásztorok sajtot, báránykákot,
Mi is azonképp horgyuk az ostyákot
Szájjon erre a házra
Az Isten áldása.
     (Csáky 1987: 40)



  A Tápió mente néhány falujában is szokás volt az ostyahordás. Mendén az ostyát a kántor vagy a felesége sütötte. Karácsony előtti héten a gyerekek vitték szét. Többszínü ostyát is sütöttek, fehéret, zöldet, pirosat, sárgát. Ostyahordó versük:

     Öröm és békesség legyen ura e háznak,
mit isten angyala mondván pásztoroknak,
Én is pásztorként hoztam az ostyákat,
Fehér ostya jelzi Krisztus tisztaságát,
a zöld szín az ő ártatlanságát,
  Piros, érettünk szent vére hullását,
Sárga, keserű poharát és halálát,
Ezeket mondván, az Urnak nagy hálákat mondok
és boldog ünnepeket kívánok!



A kosárból kivették a háziak az ostyákat, és helyébe rakták az adományaikat a kántornak, lisztet, kolbászt, babot, bort, esetleg pénzt. A széthordásért a gyerekek pár fillért kaptak. Nemesviden, Somogy megyében a mendeihez hasonlóan színes ostyákat hordtak szét a 15–20 éves legények. Versük ugyancsak az ostyák színét magyarázta. Az ostyahordásból származó jövedelem korábban a tanítók díjlevelébe foglalt járandóság volt, akárcsak a Balázs- és Gergely-napi koledálásból származó adományok.



PÁSZTOROK KARÁCSONYI VESSZŐHORDÁSA

A pásztorok karácsonyi vesszőhordása az egész Ipoly vidékén elterjedt szokás volt. Ipolyhídvégen karácsony vigíliáján egész nap jártak a pásztorok vesszőkkel, melyből a gazdasszony a kötényével húzott ki néhány szálat, azért, hogy az állatai a következő évben egészségesek legyenek. Az ún. aprószentek vesszőért a pásztornak bort, cipót, esetleg pénzt is adtak. A vesszővel a gazdasszony megveregette a teheneket. Tavasszal a gazda az ekére tette, hogy jobban húzzanak az állatok.

Ipolyvarbón a pásztor az alábbi köszöntőt mondta:

  Boldog karácsonyi ünnepeket kívánok kendteknek!
Mulassák kentek Krisztus Urunk születése napját
Több jóval, kevesebb búval!
Aggyon Isten országunkba bort, búzát,
Csendes békességet,
Holtunk után léleküdvösséget,
E szó mondásom!
   

A varbói asszonyok kötényükkel annyi szálat húztak ki a csomóból, amennyi kijáró állatuk volt. A vesszővel megveregették a disznópásztort, hogy egészségesek legyenek a disznók, a tehénpásztort nem, mert akkor rúgós lett volna a tehén.

Paláston hosszú nyírfavesszővel járt a tehén-, disznó-, kecskepásztor. Aprószenteknek hívták a vesszőt. Kötényükkel húzták ki, majd rácsapdostak a pásztor lábára, hogy így táncoljanak a borjúk, báránykák.

A Tápió környékén mindenütt ismert, ma már kihalt szokás volt a pásztorok karácsonyi vesszőhordása. A pásztorok hosszabb, rövidebb köszöntőt mondtak, a gazdasszony a kötényével húzott ki vesszőt. Úriban, ha a kihúzott vessző ágas volt, azt mondták: „No, bornyas lesz a tehén!” A kihúzott vesszőket a szobában a sarokba tették. Alkalomadtán ezzel verték meg a rossz gyereket, de azt tartották, hogy az ilyen gyerek nem lesz keléses. Galgamácsán a vesszőnyalábokból ugyancsak a kötényével húzhatott a gazdasszony. Ezzel megveregették a pásztorokat, hogy a jószág egészséges legyen. A Hortobágy vidékén karácsony napján keresték fel a pásztorok a gazdákat. Karcagon a nyájjuhászok köszöntötték a gazdáikat, akik azután megvendégelték őket. A hajdúböszörményi köszöntésnek nem volt állandó szövege. Kunmadarason kántálásnak
nevezték a szokást, mely megegyezett a karácsonyi kántálással. Együtt ment a juhász, a kondás, gulyás és a csordás. Az „Istennek szent angyala...” kezdetű éneket énekelték. Nagyivánban különösen azokat a gazdákat keresték fel, akiknek egyúttal névnapja is volt

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.